previous arrow
next arrow
Slider

Bemutatkozás

 2014 év elején elindult a korábbi LEADER-térségek újraszervezése, átstrukturálása a 2014-2020 közötti programozási időszak vidékfejlesztési feladatainak ellátására. Az új szabályozás szerint egy megyéhez tartozó településeket összefogó, húszezer fős lakosságszámot meghaladó, tájegységi, illetve járási határok mentén szerveződő tervezési egységeknek kell létre jönniük.

Körmend és Vasvár térségének polgármesterei úgy döntöttek, hogy együtt kívánják elindítani ezt a tervezési folyamatot. Körmend város – mivel a 10.000 főt meghaladja a lakossága – nem részesülhet majd a vidékfejlesztési támogatásokból, de fontosnak tartja, hogy részt vegyen a partnerségben a térségi együttműködés elősegítése érdekében. A feladat koordinálását a Vasi Hegyhát-Rábamente Közhasznú Turisztikai Egyesület vállalta fel, mely szervezet már több mint 2 éve dolgozik a turizmus területén a két kistérségben.

2014. március 5-én, 47 település 22.896 lakosát képviselve adta be a Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület a Helyi Fejlesztési Stratégiához kapcsolódó tervezési terület előzetes elismerése iránti kérelmet a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz.
Az Irányító Hatóság 2014. április 15-én elfogadta az Egyesület kérelmét, elismerve a 47 települést tervezési egységként. Ezt követően a Minisztérium jelezte a Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület felé, hogy 4 szomszédos kistelepülés nem csatlakozott ezidáig egyik elismert tervezési területhez sem, javasolva a településekkel való kapcsolatfelvételt. Időközben a 4 szóban forgó település önkormányzata benyújtotta csatlakozási szándékát a Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület által képviselt területi egységhez. Az egyesület 2014. március 8-án tartott éves közgyűlése úgy döntött, hogy elfogadja Viszák, Felsőmarác, Szaknyér, Hegyhátszentmárton települések csatlakozását a tervezési területhez, ezzel a terület településlistája 51-re, a lakosságszám pedig 23.498 főre nőtt.

LEADER tagtelepülések:

Alsóújlak

Andrásfa

Bérbaltavár

Csákánydoroszló

Csehi

Csehimindszent

Csipkerek

Daraboshegy

Döbörhegy

Döröske

Egervölgy

Egyházashollós

Egyházasrádóc

Felsőmarác

Gersekarát

Győrvár

Halastó

Halogy

Harasztifalu

Hegyháthodász

Hegyhátsál

Hegyhátszentmárton

Hegyhátszentpéter

Kám

Katafa

Kemestaródfa

Magyarnádalja

Magyarszecsőd

Mikosszéplak

Molnaszecsőd

Nádasd

Nagykölked

Nagymizdó

Nagytilaj

Nemesrempehollós

Olaszfa

Oszkó

Pácsony

Petőmihályfa

Pinkamindszent

Püspökmolnári

Rábahidvég

Rádóckölked

Sárfimizdó

Szaknyér

Szarvaskend

Szemenye

Telekes

Vasalja

Vasvár

Viszák