previous arrow
next arrow
Slider

Megvalósult pályázatok


Szecsődi András – Eszközbeszerzés a szolgáltatás fejlesztése érdekében
Tovább…

A kedvezményezett, Szecsődi András a „Mezőgazdasági termék előállításának és feldolgozásának ösztönzése” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében egy típusú váltvaforgató eke került beszerzésre. A projekt keretében beszerzésre került eke az állattartási tevékenyég során előállított melléktermékként jelentkező szervestrágya kijuttatásának/bedolgozásának egyik fő eszköze is. A beruházás segítségével szolgáltatásbővítésre is sor került a kedvezményezett tevékenységeinél. A kedvezményezett közvetett célja volt, hogy a kistérségben élő emberek számára az egyedi igények felmérése után feldolgozott sertéshússal tudjon szolgálni. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyértelműen kijelenthető, hogy egyre több fogyasztó fordul a helyben megtermelt egészséges élelmiszerek felé. Egyre több vásárlónál fontos szempont, hogy ismerje a termelőt, bizalmi viszonyt építsen ki vele. Kialakult egy tudatos vásárlóközönség, akik keresik a helyben előállított, minőségi élelmiszereket. A vállalkozás a projekt megvalósításával elérte közvetett célját azáltal, hogy a kistérségben élő vállalkozások, és a teljes célközönség számára elérhetővé tette a szolgáltatást. Az elért eredmény az adóerő képesség fokozása, a stabilitás őrzése, a piaci jelenlét fokozása, a kistérségi szereplők ismertségének javítása.

Magyarnádalja Község Önkormányzata – Fedett közösségi tér kialakítása Magyarnádalján
Tovább…

A kedvezményezett, Vasalja Községi Önkormányzat a „Települések fedett szabadtéri közösségi tereinek kialakítása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében egy fedett szabadtéri közösségi tér került kialakításra. Az építmény alatt elhelyezhető színpad, székek, padok, asztalok így változatos programok, rendezvények megszervezésére alkalmas. Helyszínt tud biztosítani a település legfontosabb programjaihoz, Falunap, Autómentes nap, idősek napja, adventi előkészületek, falukarácsony, valamint a májusfa állítás utáni találkozónak is fontos helyszíne lehet a közösségi tér. A rendezvénytérnek köszönhetően a helyi tánccsoport esős nyári napokon is a rendezvénytér alatt meg tudja tartani a próbáit. A fejlesztéssel teljesült a projekt célkitűzése, hogy egy magas színvonalú közösségi tér jöjjön létre a településen, ennek köszönhetően lehetőség teremtődik a szabadidő hasznos eltöltésére, ismeretszerzésre, a közösség tagjaival való találkozásra, helyi értékek bemutatására és megőrzésére, valamint turisztikai kapcsolódási lehetőséget is biztosít.

Tavasz Zoltán – Eszközbeszerzés a vállalkozás fejlesztése
Tovább…

A kedvezményezett, Tavasz Zoltán a „Nem mezőgazdasági mikrovállalkozások támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében egy DABEN 250/130 típusú CNC marógép került beszerzésre. A marógép a szolgáltatási színvonal emeléséhez, és a tanulóképzés színvonalának javításához elengedhetetlen volt. A megvásárolt berendezés specifikációi révén sokszínű, szerteágazó felhasználásra alkalmas, modern technológia. Kevesebb idő alatt, az innovatív technológia kihasználásával magasabb minőségű munkát tud a kedvezményezett elvégezni és a megmaradt időben más fontos feladatokat tudunk ellátni. Egyre nagyobb a kereslet az egyedi tervezésű, kialakítású, minőségi alapanyagból professzionális megmunkálással készített bútorok, épületelemek iránt, amelyek gyártását jelentősen megkönnyíti a berendezés. A precíziós, számítógép vezérelt megmunkálásnak köszönhetően az alapanyag felhasználás kiszámíthatóbb lett, így kevesebb selejt keletkezik, így 20%-kal kevesebb alapanyag kell felhasználni, ami jelentős költségmegtakarítást eredményez és így a környezetet is kevésbé terheli.

Tompa Imre – Zöldterület-kezeléshez szükséges eszközök beszerzése
Tovább…

A kedvezményezett, Tompa Imre a „Nem mezőgazdasági mikrovállalkozás indításának támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében 1 db Ferris IS 700Z típusú fűnyíró traktor, 1 db, Ino Elite 245 típusú szárzúzó, 1 db BDU hidraulikus oldalzúzó valamint 1 db Z 69 típusú fűkasza került beszerzésre. A kedvezményezett a beszerzett berendezésekkel faipari-, zöldfelület kezelési tevékenységeket tud végezni.
Már meglévő eszközeivel el tudja végezni egy terület faanyagának kitermelését, méretre vágását és hasogatását. A többségében hasznosíthatatlan, tűzifának nem használható ágakat a zúzóval kis darabokra tudja aprítani, ami könnyen betárolható és hasznosítható, megújuló energiának minősülő tüzelőanyag. A fűnyíróval zöldfelület kezelési munkákat vállalok.
A kedvezményezett az általános karbantartási munkákon (bozótvágás, parlagfűmentesítés, favágás, metszés, sövénynyírás és gondozás, dísznövények gondozása) kívül, fontosnak tatja a gyepfelületek minden igényt kielégítő karbantartását is. Ez magában foglalja a hagyományos (parkok, lakóparkok, bevásárló központok, családi házak) és speciális gyepfelületek (pl. labdarúgó pálya) nyírását.
A zöldfelület kezelés segíti a rendezett településkép biztosítását, segít csökkenteni az elhanyagolt területek arányát ezzel javítva a településképet, és a feldolgozott anyag, mint megújuló energiahordozó tűzifaként történő hasznosítása hozzájárul a fenntarthatóság eléréséhez és káros kibocsátás csökkentéséhez.

Kemestaródfa Községi Önkormányzat – Fedett közösségi tér és sütőkemence kialakítása Kemestaródfán
Tovább…

A kedvezményezett, Kemestaródfa Községi Önkormányzat a „Települések fedett szabadtéri közösségi tereinek kialakítása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében egy fedett szabadtéri közösségi tér és egy többfunkciós kemence került kialakításra. A kemence rendelkezik egy hagyományos sütő tűztérrel, egy bográcsozó hellyel és egy szalonna, kolbászsütő résszel is. A rendezvényteret több rendezvényekor tudja használni a kedvezményezett. A legfontosabb program a település életében, a Falunap, amikor a fellépők ezalatt a tér alatt tudnak majd szerepelni. Az Autómentes Nap programjai során, valamint a májusfa állítás utáni találkozónak is fontos helyszíne lehet a közösségi tér. Az új közösségi tér nagy előnye, hogy a rendezvényekre a kemencében a kedvezményezett különböző ételeket tud sütni, főzni, amikkel meg tudják kínálni a vendégeket. Ilyenek az Adventi programok és a Húsvéti előkészületek programjai, valamint az idősek napi rendezvény során nem kell külön ételt vásárolni, hanem elkészíthető a kemencében is. A közösségi tér a civil szervezetek gyűlései utáni közösség építés helyszínéül is tud szolgálni.

Gaál Benjamin – Termékelőállítás fejlesztése kertészeti gép, Jinma kistraktor beszerzésével
Tovább…

A kedvezményezett, Gaál Benjamin a „Mezőgazdasági termék előállításának és feldolgozásának ösztönzése” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében beszerzésre került 1 db Jinma 244E típusú traktor. A kedvezményezett évek óta foglalkozik csemegeszőlő termesztésével. Hagyományos termesztési technológiával, de csemegeszőlőt állít elő. A kertészeti traktornak köszönhetően a kedvezményezett a korszerűtlen gépeit új, korszerű technológiára tudta váltani. A traktornak köszönhetően kiváltásra kerül a nagy kézimunka igényes folyamatok egy része is. A megvalósult fejlesztéssel összhangban újabb szőlőfajtákat is telepít a kedvezményezett, így növekedik termékkínálata. A megtermelt áruval helyi fogyasztói igények kielégítése a kedvezményezett célja.

Vasalja Községi Önkormányzat – Közösségi rendezvénytér Vasalján
Tovább…

A kedvezményezett, Vasalja Községi Önkormányzat a „Települések fedett szabadtéri közösségi tereinek kialakítása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében egy fedett szabadtéri közösségi tér került kialakításra. A fedett közösségi tér a sportpálya udvaron került felépítésre, az épület nyugati és keleti homlokzata dísz deszka burkolatot kapott, amely tájba illővé teszi az építményt. A szabadtéri közösségi térrel megteremtődik a település rendezvényeinek, közösségi csoportjainak egy a mai kor igényeinek megfelelő, de a táj jellegét megőrző kültéri közösségi tere. Az építmény alatt elhelyezhető színpad, székek, padok, asztalok így változatos programok, rendezvények megszervezésére alkalmas. Helyszínt tud biztosítani a település legfontosabb programjaihoz, Falunap, Autómentes nap, továbbá labdarúgó mérkőzések alkalmával a nézők is használhatják. A fejlesztéssel teljesült a projekt célkitűzése, hogy egy magas színvonalú közösségi tér jöjjön létre a településen, ennek köszönhetően lehetőség teremtődik a szabadidő hasznos eltöltésére, ismeretszerzésre, a közösség tagjaival való találkozásra, helyi értékek bemutatására és megőrzésére, valamint turisztikai kapcsolódási lehetőséget is biztosít.

Kovács Attila – Présház héjazatának cseréje Újhegyen
Tovább…

A kedvezményezett, Kovács Attila a „Régi, hagyományos szerkezetű présházak felújítása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében a kedvezményezett tulajdonában lévő a régi, népi építészet stílusjegyeit hordozó présház tetőhéjazatának teljes cseréjére került sor. A zsúptető, mint népi építészeti technika egyedülálló módon ökológikus, sem az előállítás, sem a használat, sem pedig az elbontás során nem igényel nagy mennyiségű energiát, vagy bármiféle mesterséges adalékanyagot, a keletkezett bontási termék pedig a természetben lebomlik. A zsúpfedeles házak megfelelő karbantartás mellett igen hosszú életűek, akár 30-40 éven át is képesek ellátni feladatukat. A fejlesztés eredményeként megújított pince épületek még több évtizeden keresztül őrizhetik a szőlőhegy hagyományos arculatát.

Kovács Ernő – Szőlőtermesztéssel kapcsolatos eszközbeszerzés
Tovább…

A kedvezményezett, Kovács Ernő a „Hagyományos, szőlőhegyi művelés fenntartásának támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében beszerzésre került 2 db 200l-es acéltartály, 1 db 2-fejes palacktöltő és 1 db inox zúzó-bogyózó. A korrózió álló tartályok előnyei, hogy egyrészt időtállóbbak, másrészt könnyebben tisztíthatók, mint a hagyományos hordók, továbbá kevésbé rakódik le bennük a borkő, ezáltal a bor minőségét javítják. A 2-fejes palacktöltő megkönnyíti és meggyorsítja a bor palackozását. A gép előnyei, hogy a berendezés a palackok magasságához állítható, a palackok töltési szintjét a töltőszárakon pontosan be lehet állítani, valamint a berendezés PET palackok töltésére is alkalmas. A zúzó-bogyózó felgyorsítja a folyamatokat, nagyobb teljesítményt tesz lehetővé. mint a manuális eljárás. A területre továbbá 6 db, a helyi körülményekhez kifejezetten jól alkalmazkodó, ellenálló facsemete (3 db Batul alma és 3 db tüskéskörte) került telepítésre. A régi magyar és tájfajták megőrzése hozzájárul a genetikai sokféleség megőrzéséhez, a tájképi értékek fenntartásához. A gondozott, ápolt szőlőhegyi területek hozzájárulnak a rendezett településkép biztosításához, növelik a települések vonzerejét, a közösen végzett munka, és az ahhoz kapcsolódó események, rendezvények pedig közelebb hozzák egymáshoz az embereket, erősítik a közösséget.

Fa és Biobrikett Kft. – Minőségi eszközfejlesztés a Fa és Biobrikett Kft.-nél
Tovább…

A kedvezményezett, Fa és Biobrikett Kft. a „Nem mezőgazdasági mikrovállalkozások támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében beszerzésre került egy Logosos B1001 típusú Szalagfűrésztelep. A szalagfűrésztelep alapfelszereltséggel 4,8 m hosszú és 1001 mm átmérőjű rönkök feldolgozására is képes, egyedi beállítási megoldásai segítségével lehetővé teszi a precíz munkavégzést. A Logosol B1001 egy kifejezetten stabil és nagy kapacitású gép, a sín erős kialakításának köszönhetően könnyedén elbírja az akár 1001 mm átmérőjű rönkök súlyát. A gép előnyei közé tartozik, hogy beüzemelése és használata jóval könnyebb, mint a más hozzá hasonló kategóriájú gépek esetében. Az eszköz működtetése során a fix skála szerint történő vágófej magasságállítás gyors és pontost vágást biztosít. Az eszköz innovativitása hordozhatóságában rejlik, így szinte bárhol működtethető és nagy előnye, hogy a nyers fa megmunkálását követően már kész piaci termék a végtermék (pl.: szarufa, léc, gerenda). A fejlesztés hatására biztosított a gazdaság több lábon állása, és javul a versenyképessége.

Hegypásztor Kör – Présházfelújítás a Hegypásztorok földjén
Tovább…

A kedvezményezett, Hegypásztor Kör a „Régi, hagyományos szerkezetű présházak felújítása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében a kedvezményezett tulajdonában lévő „Gombás -pince” tetőhéjazatának teljes cseréjére és az „Öreg – pince” héjazatának élek menti javítására került sor. A zsúptető, mint népi építészeti technika egyedülálló módon ökológikus, sem az előállítás, sem a használat, sem pedig az elbontás során nem igényel nagy mennyiségű energiát, vagy bármiféle mesterséges adalékanyagot. A zsúpfedeles házak megfelelő karbantartás mellett igen hosszú életűek, akár 30-40 éven át is képesek ellátni feladatukat. A fejlesztés eredményeként megújított pince épületek még több évtizeden keresztül őrizhetik a szőlőhegy hagyományos arculatát.

Varga Zoltán – Szőlőtermesztéssel kapcsolatos eszközbeszerzés
Tovább…

A kedvezményezett, Varga Zoltán a „Hagyományos, szőlőhegyi művelés fenntartásának támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében beszerzésre került 2 db 200l-es acéltartály, 1 db 2-fejes palacktöltő és 1 db inox zúzó-bogyózó. A korrózió álló tartályok előnyei , hogy egyrészt időtállóbbak, másrészt könnyebben tisztíthatók, mint a hagyományos hordók, továbbá kevésbé rakódik le bennük a borkő, ezáltal a bor minőségét javítják. A 2-fejes palacktöltő megkönnyíti és meggyorsítja a bor palackozását. A gép előnyei, hogy a berendezés a palackok magasságához állítható, a palackok töltési szintjét a töltőszárakon pontosan be lehet állítani, valamint a berendezés PET palackok töltésére is alkalmas. A zúzó-bogyózó felgyorsítja a folyamatokat, nagyobb teljesítményt tesz lehetővé. mint a manuális eljárás. A területre továbbá 6 db, a helyi körülményekhez kifejezetten jól alkalmazkodó, ellenálló facsemete (3 db Batul alma és 3 db tüskéskörte) került telepítésre. A régi magyar és tájfajták megőrzése hozzájárul a genetikai sokféleség megőrzéséhez, a tájképi értékek fenntartásához.

Somlai Péter – Borászati fejlesztés az oszkói szőlőhegyen
Tovább…

A kedvezményezett, Somlai Péter a „Hagyományos, szőlőhegyi művelés fenntartásának támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében beszerzésre került egy Grifo DVEP20I zúzó-bogyózógép, két darab zárt erjesztőtartály, két darab úszófedeles bortartály és négy darab őshonos gyümölcsfa. A zúzó-bogyózógép előnyei közé tartozik, hogy kis helyet foglal, könnyű mozgatni, gyorsan dolgozik és karbantartása egyszerű. A gép szivattyúval rendelkezik, így rögtön a présbe juttatja a bogyózott cefrét. A gép rozsdamentes anyagának köszönhetően hosszú távon alkalmazható, nem növeli meg a bor fémtartalmát és nincs szükség karbantartó festékekre sem. A projekt keretében beszerzésre került tartályok tisztítása, mozgatása egyszerűbb, mint a hagyományos fahordóké. A tartályok alkalmasak cefrekészítésre, erjesztésre és bor tárolásra is, előnyük még, hogy üres állapotban nem igényelnek karbantartást. A terület alacsonyabb részén elhelyezkedő gyümölcsösben kerültek pótlásra az almafák. A kedvezményezett a fejlesztés keretében beszerzett új eszközökkel egyszerűbben tudja elvégezni a feladatokat, az előállított bor minősége pedig javul. A fák pótlásával pedig fiatalodik és frissül a helyi génbank.

Radev Gergő – Műemlékértékű gazdasági épület héjazatának teljes cseréje
Tovább…

A kedvezményezett, Radev Gergő a „Régi, hagyományos szerkezetű présházak felújítása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében a kedvezményezett tulajdonában lévő műemlékértékű présház tetőhéjazatának teljes cseréjére került sor. A zsúptető, mint népi építészeti technika egyedülálló módon ökológikus, sem az előállítás, sem a használat, sem pedig az elbontás során nem igényel nagy mennyiségű energiát, vagy bármiféle mesterséges adalékanyagot, a keletkezett bontási termék pedig a természetben lebomlik. A zsúpfedeles házak megfelelő karbantartás mellett igen hosszú életűek, akár 30-40 éven át is képesek ellátni feladatukat. A fejlesztés eredményeként egy sok éven át elhanyagolt nyilvántartott műemléki érték megújult, értékei továbbra is bemutathatóak maradnak és az épület még több évtizeden keresztül őrizheti a szőlőhegy hagyományos arculatát.

Simon Gábor József – Régi ízek új gépekkel
Tovább…

A kedvez­ményezett, Simon Gábor József a „Mezőgazdasági termék előállításának és feldolgozásának ösztönzése” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében beszerzésre került egy húskeverő, egy szeletelőgép, egy vákuumcsomagoló berendezés és egy falikaros mérleg. A kedvezményezett a szalámit, parizert és további termékeit eddig csak szálban, rúdban tudta árulni, azonban az új eszközöknek köszönhetően azután szeletelt, csomagolt árú értékesítésére is lehetősége nyílik. A fejlesztésnek köszönhetően hatékonyabbá vált a húsfeldolgozás folyamata is, továbbá a piaci igényekre épülő fejlesztés által nőtt a versenyképesség. A beszerzésre kerülő eszközök nagyban megkönnyítik a napi munkafolyamatokat, javult a munkahatékonyság. A korszerű berendezések biztosítják a vállalkozás versenyképességének fokozását, a helyi gazdasági potenciál erősödését. A megfelelő minőségű és feldolgozottságú, helyi előállítású élelmiszerekre egyre növekvő belső piaci igény mutatkozik a térségben, ezt a vállalkozás a helyben készült hústermékeivel igyekszik kielégíteni. A helyi, hagyományos ízek, értékek hosszú távon fennmaradnak, a falusi értékekre épülő életforma felértékelődik.

Varga Károly – Kistermelői húsfeldolgozáshoz szükséges gépek, eszközök beszerzése
Tovább…

A kedvezményezett, Varga Károly a „Mezőgazdasági termék előállításának és feldolgozásának ösztönzése” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében beszerzésre került 2 db nagy méretű fagyasztószekrény, egy nagy kapacitású hűtőszekrény, melegen tartó edény, asztali szalagfűrész, vákuumcsomagoló és érlelőszekrény. A fejlesztéssel a kedvezményezett célja az volt, hogy a saját tenyésztésű őshonos állatok húsának feldolgozására kistermelői keretek között lehetősége nyíljon. A kedvezményezett kistermelői nyilvántartásba vétele a projekt megvalósítása során megtörtént, így lehetősége van a sertés- és szarvasmarhahúsból készült húskészítmények előállítására, zsír és darabolt tőkehús értékesítésére. A fejlesztés hatására a kedvezményezett jó minőségű és egészséges élelmiszerrel tudja ellátni a térségi lakosságot.

Lakics Attila Imre – Mikrovállalkozás szolgáltatásfejlesztéséhez szükséges eszközbeszerzés
Tovább…

A kedvezményezett, Lakics Attila Imre a „Nem mezőgazdasági mikrovállalkozások támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében beszerzésre került egy VF Venieri 2.75 típusú kotrószerelék. A projekt eredményeként így a meglévő Venieri 1.33 típusú munkagép által elvégezhető munkák bővültek, amely a fejlesztést megelőzően csak homlokrakodásra volt alkalmas, így az eddigi tapasztalatok alapján 50%-kal javult a munkagép kihasználtsága. A könnyen mozgó, kisebb munkagép kisebb környezeti károkozással tudja elvégezni a földmunkákat, mint a konkurencia nagy munkagépei A fejlesztés további előnye, hogy az eddigi feladatok elvégzésére két munkagép szállítására volt szükség, egy régi árkolóra is, így a munkavégzés helyére elegendő az új munkagép szállítása, amely rendszámmal is rendelkezik, így a településen belül önállóan is közlekedhet. A Venieri munkagép körszerűbb motorral is rendelkezik, így gazdaságosabban működtethető, mint a régi árokásó, valamint a munkagép károsanyag-kibocsátása is alacsonyabb.

Fukszberger András – Eszközbeszerzés Fukszberger András ev tevékenységének bővítése érdekében
Tovább…

A kedvezményezett, Fukszberger András a „Nem mezőgazdasági mikrovállalkozások támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében beszerzésre került egy AS-Motor YAK 1040 4 WD típusú kaszálógép. 2008 óta működik a kedvezményezett vállalkozása, amely méhészeti termékek előállításával, bérfőzési szolgáltatással és zöldterület kezeléssel foglalkozik. A kaszálógéppel olyan nehezen megközelíthető, meredek dombos helyeken is lehetséges a zöldterület karbantartás, nyomvonal tisztítás ami kézi erővel nagyon lassan és nehezen lehetne megvalósítani. A gép további előnye, hogy elfér olyan helyeken, ahol nagyobb gépek nem férnének el, vagy nagy rombolást vinnének véghez. A kedvezményezett a beszerzett géppel igény szerint el tudja látni az elhagyatott telkek, gyümölcsösök, szőlőhegyek gondozását, mivel a gép képes 4 cm-es átmérőig miden fás szárú növény aprítására, valamit 15 0 cm-es magasságig a sűrű lágyszárú állományok kezelésére, ezzel javítva a táj-, és a településképet.

Pálinkakunyhó Kft. – Gyümölcsmosó-daráló beszerzése megújuló energia hasznosítással
Tovább…

A kedvezményezett, Pálinkakunyhó Kft. a „Nem mezőgazdasági mikrovállalkozások támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében beszerzésre került egy MKMDK 1500 típusú daráló és egy 18 panelből álló WINAICO WST-275P6 típusú napelemes rendszer a hozzá kapcsolódó KACO típusú inverterrel. A jó minőségű cefre előállításához elengedhetetlenül fontos a tiszta gyümölcs, amennyiben az alapanyag a nem megfelelően tisztított, koszos, akkor megromlik. A mosó-daráló lehetővé teszi a gyümölcsök alapos tisztítását, mosását. A berendezés elválasztja a szennyező anyagokat, egy csigán keresztül a megtisztított cefre a darálóba jut, ahol egyneművé, könnyen keverhetővé, kezelhetővé válik. A térségben igény mutatkozik a szolgáltatásra, mivel egyre többen foglalkoznak saját szedésű gyümölcs pálinkák készítésével, azonban nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel és idővel az alapanyagok megfelelő megtisztításához. A beszerzésre került napelemes rendszer segítségével minimalizálható a működési költség.

Pulston Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. – Szolgáltatás bővítés Ledfal (videofal) beszerzése
Tovább…

A kedvezményezett, Pulston Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. a „Nem mezőgazdasági mikrovállalkozások támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében 8 m² felületű hordozható videófal rendszer került beszerzésre. A kedvezményezett több mint 10 éve biztosít rendezvénytechnikát a szűkebb és tágabb térség kulturális, és egyéb kis- és nagyrendezvényeihez, falunapokhoz, bálokhoz, élő koncertekhez, cégek,
szervezetek rendezvényeire. A megvalósított fejlesztés révén, (LED fal beszerzése), egy teljesen új elem került a szolgáltatási palettájukra, mellyel meg tudják sokszorozni a rendezvényeken nyújtott vizuális élményeket. Továbbá egy új kommunikációs csatornát is kapnak a rendezvény szervezői illetve a látogatóközönség.

PATAKÚT Bt. – Lábaspajta téliesítése- oldalfali és tetőszerkezeti burkolás és szigetelés
Tovább…

A kedvezményezett, PATAKÚT Bt. a „Nem mezőgazdasági mikrovállalkozások támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében a Lábaspajta téliesítése valósult meg. A Lábaspajta egy fa oszlopokon álló nyitott, nádfedeles építmény volt, a pajta egyik oldala már korábban elkészült, a mostani fejlesztés célja a teljes téliesítés volt. A fejlesztés keretében a kedvezményezett a Lábaspajta oldalait fa deszkaborítással és üvegportálos nyílászárókkal látta el, az oszlopok közötti kétoldali deszkafalazat közé szigetelést helyezetek el, illetve beépítésre kerültek az előregyártott nyílászárók. A mennyezet kialakítása lambéria burkolással készült.
A fejlesztés előtt erősen limitált volt a Csodaszarvas Tájpark kapacitása a november-áprilisi időszakban, mivel a Lábaspajta korábbi nyitott kialakítása miatt csak szezonálisan tudott működni.
A beruházás eredményeként létrejött téliesített rendezvényteremnek köszönhetően, időjárástól függetlenül, lehetőség nyílik céges csapatépítések, családi rendezvények, ballagási bankettek fogadására, ezáltal a Tájpark kihasználtsága is növekedik.

Szabolcs István Gergely – Gépesítés (kertitraktor) és gyümölcsfa ültetés egy letarolt szőlőhegyen Bérbaltaváron
Tovább…

A kedvezményezett, Szabolcs István Gergely a „Hagyományos, szőlőhegyi művelés fenntartásának támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében beszerzésre került egy Husqvarna TS138M típusú fűnyírótraktor, valamint 20 darab gyümölcsfa (batul-, húsvéti rozmaring-, jonatán-, nyári fontos-, téli piros pogácsa alma, árpával érő-, hardenpont téli vajkörte-, ilonka-, nyári kálmán-, tüskés körte, magyar kajszi-, gönci magyar barack, csengődi-, érdi bőtermő-, érdi nagygyümölcsű meggy) került beszerzésre. A fejlesztés eredményeképp a korábban elbozótosodott, majd letarolt szőlőhegyi terület újra a bérbaltavári Kisbéri-szőlőhegy szerves része lett. A sokféle gyümölcsfa telepítése a projekt tudatos célja volt, hogy bemutassa a szőlőhegyi gazdálkodás hagyományait, a hagyományos gyümölcsfák fajtagazdagságát.

Fitos Tamás – Víz-, gáz-, fűtésszereléshez új eszközök beszerzése
Tovább…

A kedvezményezett, Fitos Tamás a „Nem mezőgazdasági mikrovállalkozások támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében 1 db Makita fúró-vésőkalapács, 1 db Makita fúró-vésőkalapács csere tokmánnyal, 1 db Makita akkus ütvefúró-csavarbehajtó kofferban, 1 db Hitachi fúró-vésőkalapács (szénkefe mentes motorral), 1 db Rems hidraulikus présgép és 1 db Rems menetvágó került beszerzésre. A kedvezményezett 20 éve dolgozik a szakmában, 2018 májusától főállású víz-, gáz-, központi szerelő. A fejlesztés hatására a kedvezményezett le tudta cserélni régi- már elavult gépeit. Az új eszközök energiatakarékosabbak és kevesebb karbantartást igényelnek, továbbá jelentősen lecsökkentik az egy-egy feladat elvégzéséhez szükséges időtartamot. A fejlesztés hatására a kedvezményezett jobb minőségű, és gyorsabb munkát tud végezni, így lehetősége nyílik további ügyfeleknél munkát elvállalni.

Ferencz László – Fiatalként vidéken – Szőlőhegyi családi gazdálkodás folytatása
Tovább…

A kedvezményezett, Ferencz László a „Hagyományos, szőlőhegyi művelés fenntartásának támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A fejlesztés keretében a kedvezményezett 1.200 m2-es szőlőterületen a gyalogművelésről át tudott térni a korszerű kordonos művelésre. A szőlő hatékony gondozása érdekében egy akkumulátoros sövénynyíró került beszerzésre, ami megkönnyíti a zöldmetszés elvégzését. A területen található korábbi gyümölcsfa állomány (pogácsa alma, sózó körte, szilva, cseresznye, dió) a projekt keretében kiegészítésre került 10 db téli pogácsa almával.

Fukszberger Imre Lóránt – Eszközbeszerzés Fukszberger Imre őstermelőnél
Tovább…

A kedvezményezett, Fukszberger Imre Lóránt a „Hagyományos, szőlőhegyi művelés fenntartásának támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A projekt kapcsán egy többirányú fejlesztés került megvalósításra. A terület hatékony művelését segíti a beszerzésre került fűnyírótraktor, amivel időhatékonyabbá, professzionálisabbá és környezetkímélőbbé vált a művelés. A borászati eszközpark kiegészítésre került egy 120 l-es és egy 200 l-es bortartállyal. A projekt keretében gyarapodott a gyümölcsfa állomány is 10 csemetével. Az őshonos gyümölcsfák az évszázadok alatt jól alkalmazkodtak a helyi körülményekhez, és jó a betegségekkel szembeni ellenálló képességük. A gyümölcsfákkal cél a bio-, vagy ahhoz közeli termesztési mód alkalmazása.

Musits Dezső – Informatikai és infokommunikációs eszközfejlesztés
Tovább…

A kedvezményezett, Musits Dezső a „Nem mezőgazdasági mikorvállalkozások támogatása” című felhívás keretein belül részesült támogatásban. A projekt kapcsán vállalkozását fejlesztette új eszközök beszerzésével, amelyekkel hatékonyabban és gyorsabban tudja eddigi munkáját ellátni. A modern eszközök segítségével további új ügyfelek számára tud családi házakat, műhelyeket és mezőgazdasági csarnokokat.